Skip to main content

Történetem

„Sokféle élethelyzeten mentem már keresztül és az elmúlt években megjártam a poklot is. Totálisan elveszettnek éreztem magam és azt gondoltam, hogy az életem egy teljes katasztrófa. Sejtelmem sem volt, hogy miként kezdhetném el az újraépítését. Mindössze annyit tudtam, hogy ismét BOLDOG akarok lenni és hogy újra ÉLNI akarom az életemet."

„Miután TUDATOS rendszerességet vittem a konzultációkba a mentorommal és rászántam minden egyes SZABAD percemet könyvek, cikkek és blogok olvasására, továbbá YouTube videók és podcastok hallgatására, képes voltam lábra állni, valamint ezeknek köszönhetően, minden egyes nap, apró pici lépésekkel továbbhaladni.”

Eme a gondolatokat még 2019-ben írtam ki a Facebook oldalamra. Amikoris már bő 1 éve eltelt azóta, hogy kiléptem egy érzelmileg meglehetősen bántalmazó párkapcsolatból.

És ezek után döntöttem úgy, hogy segíteni akarok azoknak az embereknek, akik hasonló cipőben jártak/járnak, mint én.

  • Kishitűség
  • Önbizalomhiány
  • Örökös megalkuvás
  • Megfelelési kényszer
  • Szeretetkoldulás
  • Önszabotázs

és hidd el tudnám még sorolni a negatív tulajdonságokat, amik következtében nem úgy haladt az életem, mint ahogy én azt szerettem volna, nem olyanok voltak az emberi kapcsolataim, amikről mindig is álmodoztam.

De most legalább már az utamon vagyok és jó irányba haladok.

Már hosszú évek óta azt vallom, hogy a tanulás önmagunkról, az élet kis és nagy dolgairól élethosszig tart és hogy mindig, de tényleg mindig van hova fejlődni.

Ezért is végeztem el 2022-ben egy világszínvonalú Life Coach képzést a Mindvalley-nél.

Így nem csak a saját magam fejlődése és gyógyulása biztosított, de most végre lehetőségem nyílt másoknak is segíteni az előrehaladásban. :-)

Kereki Enikő

©

Kereki Enikő, minden jog fenntartva

Kereki Enikő

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
+36 70 405 6886